?
?

Ferenczi Anett

1980. július 2-án született Mátészalkán. Az akkori 5. számú Általános Iskola tanulója volt, ahol ének tanára, Siket Vilmosné irányításával számtalan műsorban működött közre, énekelt, táncolt verseket, prózai szövegeket mondott.

1993-1998 között a Kocsis Zoltán és Hauser Adrienne által létrehozott Művészeti Alapítvány ötszörös díjazottja volt.

1994-1998 között a debreceni Ady Endre Gimnázium irodalmi – drámai tagozatán tanult. Tanárai nagy jövőt jósoltak neki Érettségi után a Nemzeti Színház Színiakadémiájának növendéke lett, Császár Angela, Vörös Eszter, Szélyes Imre, Végh Péter színművész-tanárok irányítása alatt. Már harmadéves korában játszott a Piccoló Színház Rent címû musicaljében, Miklós Tibor darabjában.

2001-tõl a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Különböző szerepei mellett Edith Piaf önálló estjével járta az országot, és aratott nagy sikert.

 

2005. április 2-án, színházi előadás közben rosszul lett, és néhány nap múlva meghalt. Még nem volt 25 éves.

 

„Tudod, hogy a SZÍNHÁZ az életem” – mondta a tragédia előtt egy héttel az édesanyjának. Ott halt meg, ahol a világon a legjobban szeretett lenni – a színházban.

 

A Miskolci Nemzeti Színház 2004/2005-ös évadzáró társulati ülésén Ferenczi Anett színművész kapta meg posztumusz a Müller Péter Sziámi által alapított ÉV HANGJA díjat. (Ferenczi Anett díj)